Szingapúrban egyre több adat mutat rá arra a paradoxonra, amelyet sok HR-vezető sejt, de ritkán mer hangosan kimondani: a hűség és a belső karrierépítés anyagilag nem kifizetődő. Egy friss jelentés szerint az előléptetett munkavállalók fizetése rendszeresen elmarad attól, amit a szervezet egy külső jelöltnek kínálna ugyanarra a pozícióra. A bérrés nem marginális – és a munkavállalók ezt egyre inkább észleszik.
A jelenség hátterében több tényező áll. A belső béremelések jellemzően inkrementálisak, és az előző fizetési sávhoz képest kalkulálnak, nem a piaci reálértékhez igazítva. Ezzel szemben a külső felvételek esetén a szervezetek hajlandók piaci árat fizetni, hogy a legjobb jelölteket vonzzák. Az eredmény: a legjobb belső tehetségek idővel rájönnek, hogy a legtöbbet egy külső állásajánlattal nyerhetnek – és sokan ezt a lépést meg is teszik. A fluktuáció így részben a jutalmazási rendszer strukturális hibájából fakad.
A HR-szakemberek számára ez egyértelmű cselekvési pontot jelent: a belső előléptetésekhez kapcsolódó kompenzációs döntéseket piaci adatokhoz kell horgonyozni, nem csupán a belső sávokhoz. A tehetségmegtartás nem hangzatos szlogeneken múlik, hanem azon, hogy a szervezet valóban megbecsüli-e anyagilag is azokat, akik hosszú távon mellette maradnak. Az a vállalat, amely csak külső nyomásra fizet versenyképes bért, előbb-utóbb elveszíti a legjobb belső tehetségeit.