A munkahelyi nyomás már rég nem epizodikus – állandó, megszakítás nélküli terheléssé vált, és ezt a vezetők érzik meg a legjobban. Globális adatok szerint a felsővezetők közel háromnegyede mutat krónikus kimerülés jeleit, miközben a szervezetek továbbra is reziliencia-tréningekkel és mindfulness-appokkal próbálják kezelni a problémát. Ez a megközelítés nem működik – mert rossz kérdést válaszol meg.
A kiégés valódi forrása nem az egyén teherbíró képességének hiánya, hanem az a strukturális kapacitáshiány, amelyet a folyamatosan növekvő elvárások, az elmosódó prioritások és a rosszul tervezett munkakörülmények együtt hoznak létre. Amikor minden sürgős, semmi sem az – és a vezető az, aki ezt a feszültséget egyedül nyeli le. A rendszer nem az embert termeli ki, hanem az embert helyezi egy kiégésre optimalizált környezetbe.
A HR-nek most konkrét lépéseket kell tennie: vizsgálja felül, hogyan épülnek fel a vezetői szerepkörök, milyen döntési terhelést kapnak a menedzserek, és hol szorul újratervezésre a munkaszervezés logikája. A jóllét nem program kérdése – a pszichológiai biztonság és a fenntartható teljesítmény csak akkor épülhet fel, ha maga a rendszer teszi lehetővé. Ez HR-stratégiai feladat, nem kommunikációs.
