A HR-szakemberek egyre több olyan helyzettel szembesülnek, amelyekben a munkavállalók látható vagy rejtett traumával érkeznek a munkahelyre – legyen szó elbocsátásról, szervezeti átalakulásról, erőszakos eseményről vagy személyes krízisről. Lola Obomighie, egy szervezet People & Culture alelnöke szerint a legfontosabb kérdés ilyenkor nem az, hogy mit tegyünk, hanem az, hogy mit ne tegyünk.
Obomighie bevált keretrendszerének középpontjában a „ne árts" elv áll. Ez azt jelenti: ne erőltessük az azonnali feldolgozást, ne kérdezzük feleslegesen részletekre, ne alkalmazzunk egységes megközelítést, és ne feltételezzük, hogy ismerjük a másik tapasztalatát. Ehelyett a biztonságos tér megteremtése, az aktív hallgatás és a szakmai támogatáshoz való hozzáférés biztosítása a leghatékonyabb eszközök. A pszichológiai biztonság nem szlogen – ebben a kontextusban életmentő lehet.
A HR-szakembereknek érdemes traumainformált megközelítést beépíteni a mindennapi munkájukba, különösen olyan nagy tétű helyzetekben, mint elbocsátások, fegyelmi eljárások vagy szervezeti krízisek. Ez képzést, tudatosságot és személyes reflektivitást igényel. Obomighie üzenete egyértelmű: a jó szándék önmagában kevés – a valódi segítséghez tudás és önismeret is kell.