A kanadai parlament folyosóin csendben, de egyre erőteljesebben terjed a mesterséges intelligencia használata. Képviselők bevallják, hogy levelek megírásához, kutatáshoz, felszólalások előkészítéséhez rendszeresen igénybe veszik az AI-eszközöket – miközben a nyilvános diskurzusban ez még mindig tabu témának számít. A jelenség jól ismert azok számára, akik szervezeti AI-adoptációval foglalkoznak: a használat megelőzi a szabályozást.
Az egyik képviselő szerint az emberi munkának van egy érzelmi dimenziója, amelyet az AI nem képes reprodukálni – ez különösen igaz az alkotmányos képviselet kontextusában. Mások viszont pragmatikusan állnak a kérdéshez: ha az eszköz hatékonyabbá teszi a munkát, miért ne használnák? A vita valójában két alapkérdés körül forog: ki felel az AI által generált tartalomért, és hol van az emberi döntéshozatal határa?
HR-oldalról ez az eset nem is annyira a politikáról szól, mint inkább az AI-governance hiányáról. Ha még a törvényhozóknak sincs tiszta protokollja az AI-használatra, nem meglepő, hogy a szervezetek többsége is küzd ugyanezzel. A HR-szakemberek feladata nemcsak az AI-politikák megírása, hanem az is, hogy nyílt kultúrát teremtsenek, amelyben a munkavállalók bevallhatják, hogyan dolgoznak – félelem nélkül. Az átláthatóság hiánya önmagában is kockázat.
