Brit Columbiában egy munkavállaló hivatalos panaszt nyújtott be, miután azt állítja, hogy kollégái és felettese rendszeresen tett rasszista, szexista és szakmaiatlan megjegyzéseket. Az érintett szerint a munkakörnyezet elviselhetetlenné vált, a munkaadó azonban azzal érvelt, hogy szó sem volt tudatos zaklatásról – csupán tapintatlan, néha durva kommunikációról.
A kanadai jogi keret szerint a zaklatáshoz nem szükséges szándékosság – elegendő, ha a magatartás megalázó, és a célszemély számára ellenséges munkakörnyezetet teremt. A döntőbírók azt vizsgálják, hogy az egyedi megjegyzések összessége eléri-e azt a súlyossági szintet, amely már jogi következményeket von maga után. Az eset rámutat arra a szürke zónára, amellyel sok szervezet küzd: mi számít még „csak" udvariatlanságnak, és mi minősül már zaklatásnak.
HR-szempontból az üzenet egyértelmű: a „nem szándékosan bántottam" érv nem elegendő védekezés. A szervezeti kultúrának aktívan el kell utasítania a megalázó kommunikációt – nem elég csupán a nyílt diszkriminációt tiltani. A pszichológiai biztonság megteremtése azt jelenti, hogy mindenki nyugodtan végezhet munkát, megjegyzések és mikro-agressziók nélkül. Ha ezt a vezető nem modellezi, a HR-nek kell beavatkoznia.
