Számos szervezet tapasztalta már: megtörtént a béremelés, mégis folytatódik a dolgozók távolságtartása, csökken a produktivitás, és nem mérséklődik a fluktuáció. Ez a jelenség nem véletlen – és nem is egyedi. A fizetés alapvetően higiéniai tényező: ha nem megfelelő, egyértelműen demotivál, de ha rendben van, önmagában nem teremt valódi elköteleződést.
A brit munkaerőpiaci adatok és a globális munkavállalói felmérések egyaránt azt mutatják, hogy az embereket a pénzen túl a fejlődési lehetőség, a munka értelme, a vezető hozzáállása és a szervezeti kultúra tartja meg – vagy éppen hajtja el. Ha ezek a tényezők hiányoznak, a béremelés legfeljebb néhány hónapra tartja vissza a legjobb dolgozókat a lemondástól. Utána jön a csendes felmondás, a kivárás, vagy a nyílt kilépés.
A HR számára ez egy fontos visszajelzés: mielőtt béreszközhöz nyúlnak, érdemes megérteni, mi áll valójában az elégedetlenség mögött. Exit interjúk, pulzusfelmérések és rendszeres egy-az-egyes megbeszélések adhatnak valós képet. A munkavállalói élmény nem egyenlő a kompenzációval – és aki ezt összekeveri, az drágán tanul.
