Az Egyesült Államokban szinte minden nagyobb munkáltató azt állítja magáról, hogy elkötelezett a veteránok foglalkoztatása mellett. Az ERE Recruiting Innovation Summit konferencián azonban két veterán szembesítette a toborzókat a valósággal: a szavak és a tettek között óriási a szakadék. A beszélgetés nem elméleti maradt – konkrét pontokba szedték, hol omlik össze a folyamat.
A leggyakoribb problémák között szerepelt, hogy az álláshirdetések nyelvezete és a kompetenciamodellek nem tükrözik a katonai tapasztalat valódi értékét. A toborzók sokszor nem tudják lefordítani a katonai beosztásokat és készségeket civil munkakörökre, az ATS-rendszerek pedig kiszűrik azokat a jelölteket, akiknek önéletrajza nem illeszkedik a szokásos sablonokba. Ráadásul a veteránok egy része maga sem tudja, hogyan kommunikálja piaci nyelven a megszerzett tapasztalatait.
HR-szemszögből az üzenet egyértelmű: a veteránbarát munkáltatói márka csak akkor hiteles, ha mögötte strukturális változás áll. Ez azt jelenti, hogy a toborzókat képezni kell a katonai életutak értelmezésére, az álláshirdetéseket újra kell írni, és aktívan be kell vonni a veterán közösségeket a pipeline építésébe. A tehetségmenedzsment nem kezdődhet azzal, hogy kizárjuk azokat, akik másképpen szerzett, de rendkívül értékes kompetenciákkal rendelkeznek.