Egy angliai önkormányzat alkalmazottja négy nap leforgása alatt rendszeresen hozzáfért olyan személyes adatokhoz, amelyekre munkakörénél fogva nem volt jogosultsága. Az érintett dokumentumok rendkívül érzékeny anyagokat tartalmaztak: orvosi feljegyzéseket, szociális munkási jelentéseket, valamint gyermek- és családvédelmi értékeléseket. A hatóságok vizsgálata feltárta a visszaélést, és büntetőeljárás indult.
A bíróság végül felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, megkímélve a vádlottat a tényleges börtönbüntetéstől – ugyanakkor a döntés egyértelműen kimondta: az elkövető visszaélt a pozíciójával. Az ügy az Egyesült Királyságban egyre nagyobb figyelmet kapó belső adatbiztonsági kockázatokra irányítja a reflektort: a legtöbb adatvédelmi incidens nem külső támadásból, hanem belső visszaélésből ered.
A HR-nek ez az eset több tanulságot is kínál. Az adathozzáférési jogosultságokat rendszeresen felül kell vizsgálni, és a need-to-know elvét következetesen kell alkalmazni. Önmagában a technikai hozzáférés-korlátozás nem elég: szervezeti kultúrát kell építeni, amelyben az adatvédelem értékként jelenik meg, nem csupán szabályként. A pszichológiai biztonság és az etikai elvárások átlátható kommunikációja együttesen csökkenti a belső visszaélések kockázatát.
