Egy szingapúri pénzügyi bróker 2029-ig szóló szerződést írt alá – majd 39 nappal később felmondott. A munkáltató ezt követően 1,7 millió szingapúri dolláros kártérítési igénnyel fordult a bírósághoz, arra hivatkozva, hogy a korai kilépés súlyos anyagi kárt okozott, és a szerződés ezt explicit szankcionálta.
A bíróság azonban elutasította a keresetet. Az ítélet szerint a követelt összeg aránytalan és nem tükrözi a valós károkat – a kötbérklauzula inkább büntető jellegű volt, semmint kompenzatórikus. Ez az elv a szerződési jog alapja: a munkáltatók nem alkalmazhatnak irreálisan magas szankciókat pusztán azért, hogy megfékezzék a munkavállalói mobilitást.
HR-szemszögből az eset komoly tanulságot hordoz. A hosszú távú, erős kötbérklauzulákkal teli szerződések csak látszólag védik a munkáltatót – ha a feltételek aránytalanok, a bíróság nem fogja érvényesíteni őket. A tehetségmegtartás valódi eszköze nem a papír, hanem a munkavállalói élmény, az elkötelezettség és a bizalom. Aki kizárólag szerződéses lánccal tartja meg az embereit, az pontosan azt a kockázatot vállalja, amitől félni szoktak: a gyors, költséges kilépést.
