Ázsia-szerte nő azoknak a munkavállalóknak a száma, akik szülőt, beteget vagy más hozzátartozót ápolnak a munka mellett. Ez a valóság már nem kivételes helyzet, hanem a munkaerő egyre nagyobb részét érintő mindennapos kihívás. Ennek ellenére sok szervezet még mindig eseti alapon, egyéni kérelmek nyomán kezeli az ilyen jellegű távolléti igényeket – ami bizonytalanságot és egyenlőtlenséget szül.
A szakértők szerint az ápolási szabadság intézményesítése több szempontból is indokolt. Egyrészt a demográfiai folyamatok – az elöregedő társadalmak, a csökkenő szociális ellátórendszerek – garantálják, hogy ez az igény csak növekedni fog. Másrészt a strukturálatlan, ad hoc megközelítés aránytalan terhet ró a nőkre, akik jellemzően nagyobb arányban vállalnak gondozói szerepet. A rugalmas munkavégzés és a fizetett távolléti keretek kombinációja bizonyítottan csökkenti a fluktuációt.
HR-szemszögből az üzenet egyértelmű: az ápolási szabadság beillesztése a standard HR-politikába nem jótékonykodás, hanem stratégiai döntés. Azok a szervezetek, amelyek proaktívan kínálnak ilyen kereteket, vonzóbbak lesznek a tehetségek számára, csökkentik a rejtett hiányzásokat, és erősítik a munkavállalói élményt. A befogadó szervezeti kultúra egyik mérőpontja éppen az, hogyan kezeli a vállalat az élethelyzetek sokféleségét – és a gondozói szerep ma már ebbe a körbe tartozik.