Két független kutatócsapat – az oxfordi egyetem és a Columbia Business School elemzői – egybehangzóan dokumentálták: az Uber nem egyszerűen utakat áraz, hanem munkavállalókat. Az algoritmus a sofőrök viselkedési mintáit, elfogadási arányait és jövedelemigényét elemzi, majd ezek alapján határozza meg, hogy milyen áron kínál fel fuvart – és mennyit juttat belőle a sofőrnek.
A kutatások szerint az Uber rendszere képes azonosítani, mikor van a sofőrnek nagy szüksége a bevételre – például hét végén, csúcsidőben –, és éppen ekkor csökkenti a részesedést vagy manipulálja az elérhető fuvarok számát. Ez nem véletlenszerű árképzés: ez algoritmikus bérmeghatározás, amely a platformfüggőséget használja ki szisztematikusan. A gig economy egyik legalapvetőbb ígérete – a rugalmas, szabad munkavégzés – ezzel az adatokkal komolyan megkérdőjelezhető.
HR-szempontból ez a jelenség sokkal szélesebb kérdést vet fel: ahogy az algoritmusok egyre több bérrel és munkakörülményekkel kapcsolatos döntést vesznek át, a munkavállalói jogok és a kompenzációs igazságosság egyre nehezebben védhető hagyományos eszközökkel. A szervezeteknek – különösen a platform-alapú modelleket alkalmazóknak – érdemes átgondolni, hogy az adatvezérelt döntéshozatal mikor válik etikai határkérdéssé.
