A bizonytalanság korában az emberek természetes reakciója, hogy stabilitást keresnek – sokszor egy „safe" munkakör formájában. A jelenség érthető, de a logikája hibás. Nem létezik olyan szerep, amelyet a technológiai változás, a szervezeti átalakulás vagy a piaci nyomás ne érinthetne. A biztonság illúziója valójában a legveszélyesebb stratégia.
A karrierbiztonsággal foglalkozó szakértők egyre hangosabban mondják ki: a kérdés nem az, hogy melyik iparágban vagy munkakörben érdemes elhelyezkedni, hanem az, hogy az egyén mennyire releváns a munkaerőpiacon. A relevanciát folyamatos tanulás, új készségek elsajátítása és a saját értékajánlat tudatos fejlesztése tartja fenn. Aki ezeket külső tényezőktől – munkáltatótól, szektortól, gazdasági konjunktúrától – várja, az elveszíti az irányítást a karrierje felett.
HR-vezetők számára ez konkrét teendőt jelent. A szervezeteknek olyan kultúrát kell építeniük, amelyben a fejlődés és az átképzés nem vészhelyzeti reakció, hanem beágyazott norma. Ha a munkavállalók karriertudatossága nő, azzal együtt nő a szervezet rugalmassága és megtartási képessége is – ez mindenki érdeke.
