Jakob Ingebrigtsen, a norvég középtávfutó két olimpiai aranyérmet szerzett, öt világrekordot állított fel – és szinte minden fontos versenyén volt mellette valaki, aki ideiglenesen tartotta a tempót. Az MIT Sloan Management Review ezt a sportból ismert „pacer" szerepet emeli be a vezetésfejlesztés gondolkodásába: minden kiemelkedő vezető számára szükséges egy olyan személy, aki segít fenntartani a haladás ritmusát.
A pacer nem coach és nem mentor a klasszikus értelemben. Nem tanít és nem utasít – hanem jelen van, tempót szab, és visszajelzést ad a menetközbeni teljesítményről. A kutatás szerint a csúcsteljesítményt nyújtó vezetők jellemzően rendelkeznek ilyen kapcsolattal – legyen az egy megbízható kolléga, egy tanácsadó vagy egy belső sparring partner. A kulcs az, hogy ez a személy ismeri a vezető céljait, de elegendő külső perspektívával bír ahhoz, hogy valódi visszajelzést tudjon adni.
HR- és L&D-szemszögből ez az elképzelés komoly fejlesztési potenciált rejt. A hagyományos mentorprogramok és vezetőképzések kiegészítéseként érdemes strukturáltan kiépíteni ezeket a „pacer-kapcsolatokat" a szervezeten belül. A cél nem a függőség, hanem a tudatos, fenntartható teljesítmény – olyan infrastruktúra megteremtése, amelyben a legjobb emberek is tovább tudnak fejlődni.
