Mindenki szereti a becsületességet — legalábbis ezt mondja. A valóság azonban az, hogy a szervezetek tele vannak jóindulatú félremagyarázásokkal, elhallgatott rossz hírekekkel és pozitívra festett visszajelzésekkel. Ezek a kis „fehér hazugságok" nem gonoszságból születnek, hanem éppen ellenkezőleg: a konfliktus elkerüléséből, a másik védelmének szándékából, vagy egyszerűen a kényelmetlenség kerüléséből.
A kutatások azonban egyértelmű mintázatot mutatnak: a munkavállalók nem naivak. Érzékelik, ha a vezető szépítget, ha a „minden rendben van" mögött valami más húzódik meg, ha a visszajelzés lakkozott és tartalom nélküli. Az első néhány alkalommal még elnézik — de idővel megszűnik a bizalom, nő a cinizmus, és a csapat elveszíti azt az alapot, amelyre valódi együttműködést lehetne építeni.
HR-szempontból a megoldás nem a brutális őszinteség, hanem a pszichológiai biztonságon alapuló kommunikációs kultúra tudatos fejlesztése. A vezetőknek meg kell tanulniuk nehéz igazságokat is kimondani — empatikusan, de egyértelműen. Az olyan szervezetek, ahol az emberek bíznak abban, hogy valódi információt kapnak, gyorsabban alkalmazkodnak, jobban teljesítenek, és kevésbé égnek ki.
