A legtöbb szervezetben ma is ugyanaz a logika működik: aki a legjobb egyéni eredményeket hozza, azt teszik meg vezetőnek. Gwen Lockington, a Lockington People and Advisory alapítója szerint ez az automatizmus az egyik legtartósabb HR-probléma – és a laposabb struktúrák, illetve az AI elterjedése most különösen élesen veti fel a kérdést: valójában mire is képesek a megmaradó menedzserek?
A középvezetői réteg évek óta zsugorodik. A szervezetek egyre kevesebb vezetői szintet tartanak fenn, miközben az egyes menedzserek közvetlen beosztottjainak száma és a rájuk nehezedő döntési felelősség folyamatosan nő. Ehhez jön az AI, amely átvesz rutinfeladatokat – de a valódi emberi ítélőképességet, a csapatdinamika kezelését és a pszichológiai biztonság megteremtését senki más nem tudja elvégezni helyettük. A probléma nem az, hogy kevés a vezető, hanem hogy sokan közülük sosem kaptak valódi felkészítést arra, ami a munkájuk lényege lenne.
HR-szemszögből ez egyértelmű strukturális hiányosság, nem egyéni kudarc. Ha egy szervezet komolyan veszi a tehetségmenedzsmentet, akkor a vezetővé válást nem eseményként, hanem folyamatként kezeli – tudatos onboardinggal, mentorálással és rendszeres fejlesztési pontokkal. A kérdés az, hogy a HR hajlandó-e megvédeni ezt a befektetést akkor is, amikor a költségvetési nyomás pont a fejlesztési kereteket veszi célba először.