Egy új kutatás szerint a kanadai munkavállalók közel hatvan százaléka visszautasítaná az előléptetést, ha azzal együtt azt várnák el tőlük, hogy mindig elérhetők legyenek, gyorsabban válaszoljanak, és munkaidőn kívül is oldják meg a felmerülő problémákat. Ez nem lustaság – ez egy tudatos döntés arról, hogy mit ér meg egy pozíció.
A felmérés szerint az előléptetéstől való visszalépés mögött leggyakrabban a munka-magánélet egyensúlyának elvesztésétől való félelem áll. A megkérdezettek jelentős része úgy látja, hogy a vezető szerep informálisan is elvárja a folyamatos elérhetőséget és a „always on" mentalitást – még akkor is, ha ezt sehol sem rögzítik írásban. A jelenség különösen az Y és Z generációs munkavállalóknál hangsúlyos, akik tudatosabban húzzák meg a határaikat.
HR-szemszögből ez komoly tehetségmenedzsment-kihívást jelent. Ha a szervezetek nem tisztázzák, mit jelent valójában egy vezető pozíció – elvárások, munkaterhelés, rugalmasság –, akkor elveszítik legtehetségesebb munkatársaikat még azelőtt, hogy azok fejlődési pályára lépnének. A megoldás nem a juttatáscsomagban van, hanem az őszinte szerepdefinícióban és a pszichológiai biztonságot támogató szervezeti kultúrában.
