A középvezetők világa globálisan válságban van – de nem azért, mert rossz emberek kerültek rossz helyekre. Sarah Birtwistle, az HRZone szerzője egy friss Ipsos-kutatásra támaszkodva érvel amellett, hogy maga a szerepkör tört el. A vezetők egyszerre felelnek az emberek fejlesztéséért, az operatív teljesítményért, a felső vezetés elvárásainak közvetítéséért és a csapat pszichológiai biztonságáért – miközben ezekhez egyre kevesebb időt, eszközt és mandátumot kapnak.
Az Ipsos adatai szerint a vezetők jelentős része úgy érzi, hogy elvárások és valóság között rekedt: a szervezet emberi oldalát kellene képviselniük, miközben a rendszer arra ösztönzi őket, hogy a számokat hajtsák. A szerep inkoherenciája nem véletlen – évtizedek alatt rétegről rétegre épültek rá újabb feladatok anélkül, hogy bárki megkérdezte volna: ez még egy ember által betölthető pozíció-e?
A HR-eseknek komolyan kell venniük ezt a diagnózist. A vezetőfejlesztési programok önmagukban nem oldanak meg strukturális problémát. Ha a szerep maga diszfunkcionális, akkor nem kiképzés kell, hanem szereptervezés – újra kell gondolni, mi az, amit egy vezető reálisan el tud végezni, és mi az, amit el kell venni tőle. A tehetségmenedzsment és a szervezeti kultúra fejlesztése csak akkor lesz hatékony, ha a középvezető ismét értelmes és betölthető pozícióban dolgozhat.
