A BMW nagy vihart kavart végkielégítési programja kínosabb eredménnyel zárult, mint tervezték. A vállalat a létszámleépítés önkéntes útját választotta, de az érdeklődés messze meghaladta a program kapacitását. Sokan jelentkeztek, de nem mindenkit fogadtak be – ez komoly elégedetlenséget és belső feszültséget szült azoknál, akik hiába reméltek kiutat.
HR-tanácsadók szerint a program kommunikációja és a befogadási kritériumok átláthatósága nem volt kellően egyértelmű. Ha a cég előzetesen pontosan meghatározza, kik jogosultak és milyen sorrendben, a lemaradók kevésbé érzik magukat igazságtalanul kezelve. A túljelentkezés kezelése szintén felkészületlenül érte a szervezetet – sem a várólistás megoldás, sem az alternatív opciók nem voltak előre kidolgozva. Szakértők reputációs kárról is beszélnek.
Mi a tanulság HR-szemmel? Az önkéntes leépítési programok csak akkor működnek zökkenőmentesen, ha a keretek, a jogosultság és a folyamat már a meghirdetés előtt kristálytisztán rögzítve van. A pszichológiai biztonság és a méltányosság érzete nemcsak az érintetteknek, hanem a bent maradóknak is alapvető – egy rosszul kezelt program az egész szervezeti kultúrát megrendítheti. A BMW esete intő példa arra, hogy a jó szándék önmagában nem elég.
