A Sage „The Changing Face of HR" című jelentése rávilágít egy régóta elhallgatott paradoxonra: a HR-szakemberek azok, akik a legnagyobb energiával építik a munkavállalói jóllét rendszereit – miközben saját kiégésük kockázata messze átlag feletti. A szektor jellemzően láthatatlanná teszi ezt a foglalkozási kockázatot.
A kutatás adatai szerint a HR-vezetők jelentős része krónikus stressztől és burnout-tünetektől szenved. Az ok többrétű: a pandémia utáni átszervezések, a folyamatos létszámleépítési hullámok kezelése, a munkavállalói konfliktusok elsimítása és a felsővezetői nyomás együttesen terhelik azt a csapatot, amelynek elvileg a szervezet egészének mentális egészségéért kellene felelnie. Mindeközben a HR-esek ritkán kérnek segítséget – részben mert ők maguk nyújtják azt másoknak.
HR-szempontból ez szervezeti szintű kérdés, nem egyéni gyengeség. A felsővezetőknek fel kell ismerniük, hogy ha a HR kiég, az az egész szervezet működőképességét veszélyezteti. A megoldás nem öngondoskodási tréning, hanem strukturális változás: reális munkaterhelés, erőforrások biztosítása és olyan szervezeti kultúra, amelyben a HR-es is megkapja azt a pszichológiai biztonságot, amit ő épít másoknak.
