Egy jól megtervezett döntéshozatali keretrendszer papíron mindig meggyőzőnek tűnik – a valóságban azonban a legtöbb szervezetben hamar elveszíti hatékonyságát. Gretchen Gavett, a HBR vezető szerkesztője legújabb összeállításában három egymással összefüggő problémát emel ki: a döntési jogkörök széthullását, a stratégiai fókusz elvesztését és a célalapú vezetés nem várt árnyoldalait.
A döntési jogköri keretrendszerek akkor mondanak csődöt, amikor a szervezet nem tisztázza, ki miben dönthet véglegesen – és ki csak véleményt mond. A „stratégiai centrálás" fogalma éppen erre kínál választ: olyan horgonypontok kijelölésére, amelyek körül a döntések konzisztensen szerveződnek. A célorientált vezetés kapcsán a szerzők arra figyelmeztetnek, hogy ha a purpose-kommunikáció elveszíti hitelességét, az visszafelé sül el, és cinizmust szül a csapatokban.
HR-szemszögből a tanulság egyértelmű: a döntéshozatali struktúrák nem működnek emberi tényező nélkül. A szervezeti kultúrának aktívan támogatnia kell a tiszta felelősségi köröket és a pszichológiai biztonságot – különben a leggondosabban megírt RACI-mátrix is papíron marad. A HR feladata, hogy ezeket a struktúrákat ne adminisztratív eszközként, hanem kulturális befektetésként kezelje.
