A pandémia után a home office gyorsan a rugalmas munkavégzés szinonimájává vált — és sokan úgy tekintettek rá, mint az egyértelmű fejlődés irányára. A munkavállalók produktívabbnak érezték magukat, a munkáltatók irodabérleti költségeket spóroltak, és mindenki nyert. Legalábbis így tűnt. Ma azonban egyre több jel mutat arra, hogy a teljes képhez hozzátartoznak a kevésbé kényelmes igazságok is.
A kutatások és a vállalati tapasztalatok alapján a home office egyik legnagyobb vesztese a spontán együttműködés és a szervezeti kultúra. A fiatal, pályakezdő munkavállalók különösen sokat veszítenek: a közvetlen megfigyelésen alapuló tanulás, a mentoráló kapcsolatok és az informális visszajelzések nehezebben valósulnak meg képernyőn keresztül. Emellett a munka és a magánélet határainak elmosódása hosszú távon kiégéshez vezet, amit a rugalmasság látszata sokáig elfed.
HR-szemszögből a tanulság nem az, hogy vissza kell menni az irodába, hanem hogy a rugalmas munkavégzés nem egyenlő az átgondolt munkavégzéssel. A szervezeteknek tudatosan kell megtervezniük, mikor van értelme az együttlétnek, és mikor működik jobban az önálló munka. A munkavállalói élmény akkor javul igazán, ha a döntések mögött valódi adatok és őszinte párbeszéd áll — nem csupán trendek és feltételezések.
