Kanadában az elmúlt évek egyik jellemző munkaerőpiaci jelensége, a „quick quitting" – vagyis amikor az új belépők rövid időn belül otthagyják állásukat – visszaszorulóban van. Egy friss jelentés szerint az újonnan felvett munkavállalók körében jelentősen csökkent azok aránya, akik néhány hónapon belül tovább állnak. Emellett az elbocsátási ráták is alacsonyabbak, mint a pandémia előtti időszakban.
A háttérben több tényező is meghúzódik. A gazdasági bizonytalanság óvatosabbá teszi a munkavállalókat: sokan inkább maradnak egy stabil állásban, mint hogy kockázatot vállaljanak. Emellett a munkaerőpiac szűkülése – részben a szigorúbb bevándorláspolitika miatt – azt jelenti, hogy az alternatív lehetőségek sem olyan bőségesek, mint korábban voltak. Az igények és a realitás közelebb kerültek egymáshoz.
HR-szemszögből az adatok kedvezőnek tűnhetnek, de a valódi kérdés az, hogy a munkavállalók azért maradnak-e, mert elkötelezettek, vagy azért, mert nincs más lehetőségük. Ez a különbség meghatározó a szervezeti kultúra és a tehetségmenedzsment szempontjából. A megtartási stratégiáknak most különösen arra kell fókuszálniuk, hogy a maradás motiváció kérdése legyen – ne kényszerpályáé.
