A középvezetők régóta a szervezeti homokóra szűk nyakában ülnek: felülről kapják az elvárásokat, alulról a problémákat, és egyre kevesebb eszközük van mindkét irányba hatni. A HR-szakemberek helyzete sem sokkal jobb — ők azok, akik a munkavállalói jólétért felelnek, miközben saját mentális terhelésükről alig esik szó. A francia szakmai diskurzus most ezt a kettős sebezhetőséget helyezi középpontba.
A Parlons RH elemzése szerint a mozgástér hiánya az egyik legfontosabb kiégési faktor mindkét szerepkörben. A középvezetők döntési jogköre szűkül, a HR-esek pedig egyre több konfliktust kezelnek egyre kevesebb erőforrással. Eközben elvárják tőlük, hogy pszichológiai biztonságot teremtsenek — anélkül, hogy ők maguk biztonságban éreznék magukat. Ez a paradoxon nem fenntartható.
HR-szemszögből az üzenet egyértelmű: a szervezeti egészség nem képzelhető el a HR és a vezetők védelme nélkül. Ha a rendszer azokat koptatja el elsőként, akik másokat tartanak, akkor strukturális problémáról van szó, nem egyéni teljesítményhiányról. A megoldás irányába mutató lépés: valódi autonómia visszaadása, reális elvárások és olyan szervezeti kultúra, amely a HR-eseket és a vezetőket is emberként kezeli — ne csak erőforrásként.
