Egy fehér iskolapszichológus faji diszkrimináció miatt pert indított munkáltatója ellen, miután kollégái állítólag „Karen"-nek nevezték – egy olyan internetes szlengszónak, amelyet jellemzően kiváltságos, panaszkodó fehér nőkre alkalmaznak. A felperes szerint a megjegyzés egy szélesebb diszkriminatív mintázat részét képezte a munkahelyén. A bíró azonban elutasította az érvelést, és megállapította: az egyedi, elszigetelt megjegyzések nem érik el a jogilag védett diszkrimináció küszöbét.
Az amerikai bírósági gyakorlat következetes ebben a kérdésben: ahhoz, hogy egy munkahelyi megjegyzés rasszizmus alapú zaklatásnak minősüljön, tartós, súlyos vagy átható jellegű magatartást kell bizonyítani. Egyetlen sértőnek érzett szó – még ha valóban bántó is – önmagában nem alapozza meg a jogellenes diszkrimináció megállapítását. A bíró ezért nem adott helyt a keresetnek.
HR-szempontból az eset mégis fontos tanulságokat hordoz. Még ha a jog nem is szankcionálja az efféle megjegyzéseket, a szervezeti kultúra és a pszichológiai biztonság szempontjából egyáltalán nem mindegy, milyen nyelvet használnak a kollégák egymással. A HR-csapatoknak érdemes különbséget tenniük a jogi minimum és a valódi befogadó munkakörnyezet között – mert a kettő közel sem ugyanaz.
