Egy kanadai döntőbíró precedensértékű döntést hozott: a hospice-ban dolgozó nővéreket a kórházi nővérekkel azonos bérezéssel kell díjazni. Az ítélet kimondja, hogy a két munkakör képesítési követelményei, felelősségi körei és munkakörülményei lényegében azonosak, ha nem teljesen egyformák – így az eltérő bérezésnek nincs alapja.
A hospice-ápolás hagyományosan alulfizetett terület volt a kórházi szférához képest, annak ellenére, hogy a dolgozóknak ugyanolyan szakmai felkészültségre van szükségük. A döntőbíró az összehasonlítható értékű munka elvét alkalmazta, és megállapította: a munkáltató nem tudott érdemi különbséget felmutatni a két munkakör között, ami indokolttá tenné a bérkülönbséget. Ez az érvelés a pay equity mozgalom egyik alapköve.
HR-szempontból ez az ügy fontos üzenetet hordoz a javadalmazási stratégiák felülvizsgálatához. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért" elv egyre erőteljesebben érvényesül a bírósági és döntőbírói gyakorlatban – nem elég csupán a munkaköri cím alapján összehasonlítani a béreket, a tényleges tartalom számít. Az egészségügyi és szociális szektorban működő szervezeteknek érdemes proaktívan elvégezni a béregyenlőségi auditot, mielőtt egy ítélet kényszeríti ki azt.
