A CHIPS Act elfogadása óta az amerikai kormány milliárdokat ölt a félvezetőgyártás hazai kapacitásainak kiépítésébe. A fókusz azonban elsősorban a chipek előállításának első fázisaira irányult – miközben a tesztelés, a csomagolás és az összeszerelés, vagyis a gyártás „hátsó vége" továbbra is döntően Ázsiában marad. Ez olyan sérülékenységet teremt, amelyet egyetlen gyár megnyitása sem old meg önmagában.
A Harvard Business Review elemzése szerint három területen kell előrelépni: először, célzott ösztönzőkkel kell bevonzani a hátsó fázisokat végző vállalatokat az USA-ba; másodszor, a munkaeő-fejlesztési programokat ki kell terjeszteni ezekre a specializált, de kevésbé látványos folyamatokra; harmadszor, az ellátási lánc átláthatóságát szisztematikusan javítani kell, hogy a kockázatok valós időben kezelhetők legyenek. Mindhárom lépés komoly humánerőforrás-következményekkel jár.
A HR-szakma számára ez a helyzet egy nagyobb trendet jelez: az iparpolitika és a tehetségstratégia egyre szorosabban összefonódik. Ahol az állam stratégiai iparágakat akar hazatelepíteni, ott a munkaerő-fejlesztési ökoszisztémát is párhuzamosan kell kiépíteni. Az USA chipstratégiájának hiányosságai arra emlékeztetnek, hogy a fizikai infrastruktúra önmagában kevés – a humán tőke fejlesztése nélkül az újraiparosítás nem lesz fenntartható.
