Egy kanadai sofőr munkabaleseti kártérítési kérelme elbukott az albertai törvényszéken, annak ellenére, hogy a munkakörülmények egyértelműen terhelőek voltak. A testület megállapította, hogy az orvosi bizonyítékok nem támasztják alá: a munkahelyi expozíció „kártérítésre jogosult rosszabbodást" okozott volna a sofőr már meglévő gerincproblémájában.
Az eset középpontjában az állt, hogy a törvényszék különbséget tett a fennálló egészségi állapot természetes romlása és a munkavégzés által közvetlenül okozott károsodás között. Az albertai munkavédelmi és kártérítési rendszer szerint csak akkor jár kompenzáció, ha a munkakörülmények bizonyíthatóan és mérhetően rontottak az érintett állapotán. A sofőr esetében ezt az összefüggést az orvosszakértők nem tudták megerősíteni.
HR-szempontból az eset fontos tanulságot hordoz: a munkáltatóknak nem elegendő csupán a fizikai munkakörülményeket dokumentálni, hanem aktívan nyomon kell követniük a munkavállalók egészségi állapotát is. A megelőző egészségügyi programok, a rendszeres kockázatértékelések és az egyértelmű dokumentáció nemcsak a munkavállalókat védi, hanem a munkáltatói felelősséget is pontosabban körülhatárolja. Ez különösen igaz olyan szerepkörökben, ahol fizikailag megterhelő a munka.
