Kanada-szerte ismét fellángolt a vita az irodai visszatérés kapcsán – ezúttal nem a produktivitás vagy az együttműködés áll a középpontban, hanem az üzemanyagárak. Ahogy a benzin ára ismét emelkedni kezd, egyre több munkavállaló és vezető kérdőjelezi meg a kötelező irodai jelenlétet, és a HR-es szakemberek kerülnek nyomás alá: igazítsák-e a rugalmas munkavégzési politikát a gázárak mozgásához?
Első pillantásra a felvetés logikusnak tűnik: ha a dolgozók ingázási költségei drasztikusan nőnek, a home office engedélyezése kézzel fogható munkavállalói támogatást jelent. Ugyanakkor a szakértők figyelmeztetnek: ha a szervezet külső gazdasági mutatókhoz köti a munkavégzési szabályokat, az kiszámíthatatlanságot és bizalomvesztést generál. A munkavállalók nem tudnak tervezni, a vezetők pedig elveszítik a stratégiai kontrollt.
HR-szemszögből nézve a rugalmas munkavégzés csak akkor működik hosszú távon, ha értékeken és teljesítményen alapul – nem piaci volatilitáson. A szervezeti kultúra és a munkavállalói élmény szempontjából sokkal erősebb üzenet, ha a cég eleve átgondolt, stabil hibrid politikát épít fel, mint ha reaktívan reagál minden külső sokra. A HR feladata most az, hogy a leadership-et meggyőzze: a fenntartható rugalmasság befektetés, nem engedmény.
