A kiégés témája évek óta napirenden van a HR-ben, de egy új megközelítés alapvetően más irányba mutat: a probléma gyökere nem az egyéni reziliencia hiánya, hanem a munkaszervezés módja. Egy vezető szakértő szerint a kiégés elsősorban végrehajtó funkciós probléma – vagyis azt a kognitív rendszert érinti, amely a tervezésért, a fókuszért és az önszabályozásért felelős.
A reaktív munkakultúra – ahol a nap folyamatos megszakításokból, sürgős kérésekből és ad hoc meetingekből áll – rendszerszinten meríti ki az agyat. Kutatások mutatják, hogy a dolgozók átlagosan 23 percet veszítenek minden egyes megszakítás után, mire visszatérnek a mélymunkához. Ha ez a minta napi szinten ismétlődik, az kognitív kimerüléshez, csökkenő döntési minőséghez és végül kiégéshez vezet – függetlenül attól, hogy az adott személy „erős" vagy „gyenge" mentálisan.
A HR-szemszög ebben az összefüggésben gyökeresen átalakul: nem elég jógabérletet vagy EAP-hozzáférést kínálni. A szervezeteknek a munkanap struktúráját kell újratervezniük – védett fókuszidőkkel, meetingmentes blokkokkal és egyértelmű prioritási keretekkel. A pszichológiai biztonság megteremtése itt azt is jelenti, hogy a dolgozók mondhatnak nemet a megszakításokra. A munkavállalói élmény valódi javítása a munkaszervezési döntésekből indul, nem a jóllét-büdzséből.
