Kanadában egyre több bírósági eset bizonyítja, hogy egy munkavállaló „önálló vállalkozónak" nevezése önmagában nem teszi azzá. A legutóbbi ítéletek egyértelműen kimondják: a valós foglalkoztatási viszony – nem a papíron rögzített szerződéstípus – az, ami számít. Ha egy vállalkozó valójában munkavállalói jellemzőkkel dolgozik, a bíróság munkavállalónak minősíti, és a munkáltatót kötelezi az elmaradt juttatások megfizetésére.
A téves munkaviszony-besorolás (misclassification) tipikus jegyei közé tartozik, hogy a cég meghatározza a munkavégzés módját és idejét, az „vállalkozó" kizárólag egy megbízónak dolgozik, saját eszközei nincsenek, és üzleti kockázatot sem visel. Kanadai bíróságok ezeket a tényezőket együttesen vizsgálják, és ha a mérleg a munkaviszony felé billen, a munkáltatóra visszamenőleges járulékfizetési kötelezettség, végkielégítés és egyéb kompenzáció hárulhat.
HR-vezetőknek most érdemes átvilágítani a vállalkozói szerződés-portfóliójukat. Egy proaktív belső audit megvédheti a szervezetet a költséges jogvitáktól, és egyúttal erősíti a munkáltatói márkát is – mert a dolgozók látják, hogy a cég komolyan veszi a jogszerű foglalkoztatást. A szabály egyszerű: a kapcsolat valódi természetét nem lehet tetszőleges formába önteni.
