Az együttműködés kultusza él és virul a szervezetekben – legalábbis papíron. A valóság azonban más képet mutat: a legtöbb munkahelyen a silóban dolgozás az alapállapot, nem a kivétel. Lubitsh és Brent kutatása arra keresi a választ, miért nem működik az együttműködés akkor sem, amikor mindenki azt mondja, hogy fontosnak tartja.
A két professzor öt „rejtett szabotőrt" azonosított, amelyek láthatatlanul rombolják a kollektív erőfeszítést. Ilyenek például a ki nem mondott feltételezések, a hierarchia miatti önkontroll, a versengő egyéni ösztönzők, a pszichológiai biztonság hiánya és az álkonszenzus – amikor mindenki bólint, de senki sem ért igazán egyet. Ezek a dinamikák nem szándékosak, ezért nehéz őket észrevenni és megállítani.
HR-szemszögből a tanulság egyértelmű: az együttműködést nem elég szorgalmazni, aktívan meg kell tervezni a feltételeit. A szervezeti kultúra, az ösztönzési struktúra és a pszichológiai biztonság egymásra hatnak – ha bármelyik hiányzik, a szabotőrök átveszik az irányítást. A HR legfontosabb feladata, hogy láthatóvá tegye ezeket a dinamikákat, mielőtt komoly kárt okoznak.
