Egy brit bíróság £400 ezer kártérítést ítélt meg egy kereskedelmi vezetőnek, aki munkáltatójánál összesen 827 nap ki nem vett szabadságot halmozott fel. A cég éveken át arra hivatkozott, hogy a munkaterhelés nem tette lehetővé a szabadság kivételét, és a felek között egy informális megállapodás alakult ki a szabadságok elhalasztásáról. Amikor a munkavállaló végül érvényesíteni akarta a jogait, a munkáltató megtagadta a kifizetést.
A bíróság nem fogadta el a munkáltató érvelését. Az ítélet szerint a sustained workload nyomása nem mentesíti a munkáltatót a törvényes kötelezettségek alól, és az informális halasztási megállapodások sem írhatják felül a munkavállalót megillető alapjogokat. A döntés precedensértékű: egyértelművé teszi, hogy a felhalmozódó ki nem vett szabadság jogi és pénzügyi kockázatot jelent a szervezet számára — függetlenül attól, hogy hogyan alakult ki.
HR-szemszögből az eset alapvető szabadságkezelési hiányosságokra mutat rá. Minden szervezetnek aktívan monitoroznia kell a ki nem vett szabadságokat, és proaktívan kell ösztönöznie a munkavállalókat azok kivételére — különösen a vezető beosztásúak esetében, akik hajlamosak saját érdekeikkel szemben priorizálni a munkát. Egy jól működő HR-rendszer nemcsak a megfelelést garantálja, hanem a munkavállalói jólétet és a hosszú távú elkötelezettséget is védi.
