A lean menedzsment és az agilis szervezetépítés évtizedek óta a hatékonyság maximalizálására törekszik: minimális tartalékok, szoros ütemtervek, magas eszközkihasználtság. Ez versenyképességet és ügyfél-elégedettséget hoz — egészen addig, amíg valami nem töri meg a rendszert. A pandémia, az ellátásilánc-zavarok és a geopolitikai bizonytalanság megmutatta, hogy a túloptimalizált szervezetek rendkívül sérülékenyek.
Az MIT Sloan elemzése szerint a hatékonyság és a reziliencia konfliktusa feloldható, ha a szervezetek tudatosan azonosítják, hol engedhetnek meg maguknak pufferkapacitást, és hol nem. A kulcs a szelektív redundancia: nem mindenhol kell tartalékot képezni, hanem ott, ahol a rendszer a leginkább sebezhető. Az adatvezérelt kockázatelemzés és a forgatókönyv-tervezés ebben döntő szerepet játszik.
HR-szemszögből ez a vita közvetlenül érinti a tehetségmenedzsmentet és a szervezeti tervezést. A „just-in-time" munkaerő-modell hatékony lehet stabilitás idején, de válság esetén azonnal megmutatja gyengeségeit. A HR-vezetőknek érdemes átgondolni, hol építenek be rugalmasságot a csapatszerkezetbe — legyen szó cross-funkcionális képességfejlesztésről, belső mobilitásról vagy a kulcspozíciók pufferelési stratégiájáról. A reziliens szervezet nem a hatékonyság ellentéte, hanem annak érettebb formája.
