Több egymástól független kutatás ugyanarra a következtetésre jutott: a Chief People Officerek – vagyis a legmagasabb szintű HR-vezetők – szisztematikusan nehezebben szereznek befolyást és hitelességet az igazgatótanácsi szintű döntéshozatalban, mint a pénzügyi, technológiai vagy operatív társaik. Ez nem a személyes képességeiken múlik, hanem azon, ahogyan a HR funkciót a szervezetek hagyományosan értelmezik.
Az adatok azt mutatják, hogy a CEO-k és a board tagok akkor tekintik teljes értékű stratégiai partnernek a CPO-t, ha az képes üzleti logikával alátámasztani a HR-döntéseket – nem csupán emberközpontú érvekkel. A legeredményesebb HR-vezetők adatokat, ROI-számításokat és kockázati kereteket használnak, amikor munkavállalói programokat, szervezeti átalakításokat vagy tehetségmenedzsment-stratégiákat javasolnak. A boardroom nem az empátia terepe – ott a számok döntenek.
HR-szemszögből ez a jelenség arra hívja fel a figyelmet, hogy a HR-funkció stratégiai súlyát nem automatikusan adják meg – ki kell érdemelni. A CPO-knak érdemes befektetni a pénzügyi és üzleti kompetenciáik fejlesztésébe, és tudatosan felépíteni a belső stakeholder-kapcsolataikat. Az a HR-vezető, aki a boardroomban is otthonosan mozog, nem csupán magának teremt karrierlehetőséget – az egész munkavállalói közösség számára nyit ajtókat.
