A német koalíciós kormány felmondásvédelmi reformot tervez, amelynek egyik kulcseleme, hogy a magas jövedelemmel rendelkező munkavállalókat kivennék a klasszikus felmondásvédelmi szabályok alól. Az indoklás szerint ők kellő alkupozícióval rendelkeznek ahhoz, hogy saját érdekeiket megvédják. A HSI (Hans-Böckler-Institut) és a WSI kutatói azonban komoly kérdőjeleket tesznek a javaslat mögé.
A kutatók egyrészt empirikusan megkérdőjelezik az alapfeltevést: a magas kereset önmagában nem jelent egyenlő tárgyalási pozíciót a munkáltató és a munkavállaló között. Másrészt alkotmányjogi aggályokat is felvetnek – az egyenlő bánásmód elvének sérelme reális kockázat, ha a törvény jövedelemhatár alapján tesz különbséget a munkavállalók jogvédelme között. A reform tehát nem csupán a topkeresőket érinti: precedenst teremthet, amely hosszabb távon szélesebb körű jogszűkítéshez vezet.
HR-szemszögből a vita rávilágít arra, hogy a munkajogi keretek megváltozása mindig szervezeti kultúra-kérdés is. Ha a munkavállalók kevésbé érzik magukat védettnek, csökken a pszichológiai biztonság, nő a fluktuáció, és romlik a munkáltatói márka. A HR-szakembereknek érdemes nyomon követniük a reform alakulását, és proaktívan gondolkodniuk arról, hogyan kommunikálnak a változásokról a csapatoknak.
