A tömeges elbocsátások mindig feszültséget keltenek, de ritkán beszélünk arról, hogy fizikai biztonsági kockázatot is jelenthetnek. Pedig a munkahelyi erőszak statisztikái egyértelműek: a leépítések időszakában megugranak az incidensek. A HR-szakemberek azok, akik a legközelebb vannak az érintett munkavállalókhoz, és akik először észlelhetik a veszély korai jeleit – az indulatkitörésektől a visszavonulásig vagy a fenyegető megjegyzésekig.
A valódi probléma azonban az, hogy a HR-esek túlnyomó többsége soha nem kapott képzést arra, hogyan azonosítsa és kezelje ezeket a jelzéseket. Nincs protokoll, nincs forgatókönyv, nincs támogatórendszer. Miközben a szervezetek elvárják tőlük, hogy kezeljék az emberek érzelmi reakcióit egy traumatikus folyamat közben, egyedül hagyják őket a nehéz helyzetekkel – sokszor anélkül, hogy maguknak is lenne kihez fordulniuk.
A HR-vezetőknek most két feladatuk van párhuzamosan: egyrészt ki kell alakítaniuk a korai figyelmeztető jelekre épülő protokollokat és együttműködést a biztonsági, jogi és vezetői csapatokkal, másrészt gondoskodniuk kell a HR-csapat saját mentális és szakmai támogatásáról is. A munkavállalói élmény védelme a legnehezebb pillanatokban kezdődik – és a HR nem védheti meg a szervezetet, ha ő maga sincs védve.
