A legfrissebb brit adatok szerint a munkahelyi visszaélés-jelzések egyre nagyobb hányada érkezik digitális, anonim csatornákon keresztül. A whistle-blowing rendszerek használata növekszik, de a névtelenség dominanciája egy aggasztó jelzést küld: a munkavállalók nem bíznak abban, hogy nyílt felszólalásuk következmény nélkül marad. A jelenség különösen a nagyobb szervezetekben és a hierarchikusabb kultúrájú iparágakban erős.
A névtelen bejelentések ugyan értékes információt hoznak felszínre, de komoly korlátokat is hordoznak: a kivizsgálás nehezebb, az utánkövetés korlátozott, és a szervezeti tanulás sem tud teljes mértékben megtörténni. Az adatok azt mutatják, hogy az alkalmazottak tudják, mi a helyes lépés – de félnek megtenni. Ez a félelem nem a bejelentési rendszer hibája, hanem a szervezeti kultúra tünete.
HR-szemszögből a növekvő névtelenség nem siker, hanem visszacsatolás. Ha az emberek csak takarva merik kimondani az igazat, az a pszichológiai biztonság hiányát jelzi. A HR-nek nem elég bejelentési csatornákat üzemeltetni – aktívan kell dolgoznia azon a kultúrán, amelyben a felszólalás nem kockázat, hanem elvárás. A speak-up kultúra építése vezető fejlesztési, kommunikációs és visszajelzési munkát igényel egyszerre.
