1882-ben, amikor elkezdték építeni a Sagrada Famíliát Barcelonában, mindenki azt gondolta: majd egyszer kész lesz. Ma, több mint 140 évvel később még mindig épül – és közben generációk teltek el abban a biztos tudatban, hogy a befejezés már csak idő kérdése. Ez a kép tökéletesen leírja azt a mentális csapdát, amelybe a legtöbben rendszeresen beleesünk: a jövőbe tolt tökéletesség illúzióját.
Az agyunk hajlamos arra, hogy a jövőbeli énünket egy másik, kompetensebb, nyugodtabb és motiváltabb személynek képzelje el. Ezért mondunk igent olyan feladatokra, amelyeket most nem akarunk elvégezni, ezért halogatjuk a nehéz döntéseket, és ezért tervezzük el tökéletesen azt, amit soha nem fogunk elkezdeni. A pszichológia ezt a jelenséget „temporal self-appraisal"-nek nevezi – mi egyszerűen csak túlvállalásnak hívjuk.
HR-szemszögből ennek nagyon is gyakorlati következményei vannak. A csapatokban a halogatás nem egyéni gyengeség, hanem szervezeti tünet: ha az emberek folyamatosan túlvállalják magukat, az a prioritások hiányát, a „nem" mondás képességének hiányát vagy a pszichológiai biztonság alacsony szintjét jelzi. A megoldás nem a jobb időbeosztás – hanem az őszinte visszajelzési kultúra és a reális elvárások együttes kialakítása.
