1882-ben Barcelona egyik építési telkén elkezdtek felhúzni egy templomot. Az akkori tervek szerint nagyjából tíz-tizenöt év alatt kellett volna elkészülnie. Ma, közel százötven évvel később, a Sagrada Família még mindig épül – és az emberek még mindig azt mondják, hogy "hamarosan kész lesz". Ez nem csak építészeti különlegesség: ez az emberi elme egyik legjobban dokumentált hibájának tökéletes metaforája.
A tervezési téveszme (planning fallacy) azt írja le, ahogyan rendszeresen alábecsüljük a jövőbeli feladatok idő- és energiaigényét, miközben túlbecsüljük a jövőbeli énünk kapacitását. A jövő mindig tökéletesnek tűnik: majd akkor több időm lesz, majd akkor jobban fogok tudni koncentrálni, majd akkor nem lesznek közbejövő dolgok. Ezért vállalunk el mindent, ami "csak három hónap múlva" esedékes – és ezért zuhanunk mégis állandó túlterheltségbe.
A kiút nem az, hogy kevesebbet vállalunk el – hanem hogy reálisabban tervezünk. Érdemes múltbeli adatokból kiindulni: mennyi ideig tartott valójában az előző hasonló projekt? Hasznos puffert beépíteni tudatosan, és a "jövőbeli én" kapacitását ugyanolyan korlátosnak tekinteni, mint a maiét. A munkahelyi kontextusban ez különösen fontos: a csapatok, amelyek reálisan terveznek, kevésbé égnek ki, és megbízhatóbban teljesítik a vállalásaikat.
