„Még egy átkozott bagoly, és felmondok." Egy ötvenpluszos felsővezető mondta ezt, miközben arról kérdeztem, hogyan áll a kötelező tréningekkel. Nem vicces volt, ahogy mondta – inkább fáradt. Az a fajta fáradtság, ami abból jön, hogy valaki évtizedes szakmai tapasztalattal a háta mögött kénytelen pixelanimációkon keresztül megtanulni, hogyan kommunikáljon empatikusan, vagy miért fontos az etika a munkahelyen.
A kötelező e-learning-kultúra az elmúlt években óriásit nőtt – részben a compliance-igények, részben a skálázhatóság miatt. A platformok fejlődtek, a tartalom sokszínűbb lett, a gamifikáció beköltözött. De valami nem stimmel: a teljesítési arányok magasak, a valódi tanulás mértéke annál kérdésesebb. Különösen igaz ez a tapasztalt, szenior munkavállalókra, akiknek a Duolingo-logikájú kurzusok nemhogy motiválnak, hanem egyenesen infantilizálnak. A pszichológiai biztonság éppen ott sérül, ahol fejleszteni akartunk.
A HR-üzenet egyértelmű: a fejlesztési programoknak nem elég skálázhatónak lenniük – relevánsnak is kell lenniük. Egy felsővezető számára a kötelező bagoly nem tanulási élmény, hanem munkavállalói élmény – és egyelőre elég rossz. Ha komolyan vesszük a tehetségmegtartást és a szervezeti kultúrát, akkor a L&D-stratégiát is szegmentálni kell: kinek, milyen formátumban, milyen tartalommal. A compliance pipa nem egyenlő a fejlődéssel.
