A hagyományos karrierpiramis – széles belépő szint, fokozatosan szűkülő felső rétegek – eltűnőben van. Helyét egyre inkább egy gyémánt alakú struktúra veszi át: kevés junior pozíció, duzzadó középső szint és szűk csúcs. Az automatizáció és a mesterséges intelligencia az entry-level feladatok egy részét kiváltja, így az új belépők kevesebben vannak, és gyorsabban kell komplex szerepekbe lépniük.
Ez a változás különösen a középvezetők számára jelent terhet. Olyan embereket kell fejleszteniük és irányítaniuk, akik kevesebb alapozó tapasztalattal érkeznek, miközben a szervezetek csökkentik a tehetségmenedzsmentre fordított erőforrásokat. A Gartner adatai szerint a menedzserek közel 75%-a már most is túlterheltnek érzi magát – és az új karrierstruktúra tovább fokozza ezt a nyomást.
A HR-nek sürgősen fel kell mérnie, hogy a jelenlegi fejlesztési programok alkalmasak-e erre az új realitásra. A belső mobilitás tudatos tervezése, a mentorprogramok megerősítése és a vezetői készségfejlesztés befektetési prioritásként való kezelése most nem opció, hanem versenyképességi kérdés. Aki ezt elhalasztja, hamarosan azt tapasztalja, hogy a szervezet közepén egy gyengén támogatott, frusztrált középréteg halmozódik fel – és ez pontosan ott fáj, ahol a legtöbb értéket kellene termelni.
