Egy újabb FLSA-per hívta fel a figyelmet arra, hogy a munkaidő-nyilvántartás és a tényleges elvárások közötti rés komoly jogi kockázatot jelent. A Lidl ellen indított ügyben a munkavállalók azt állítják, hogy a cég rendszeresen megkövetelte tőlük, hogy a műszak kezdete előtt 15 perccel megjelenjenek – és ezt a várakozási időt nem fizette ki. A Second Circuit fellebbviteli bíróság most visszautalta az ügyet egy alacsonyabb fokú bírósághoz.
Az FLSA szerint minden olyan idő, amelyet a munkáltató a munkavállaló javára vagy érdekében tölt, főszabály szerint munkaidőnek számít. A „várakozási idő" kérdése jogi szempontból nem fekete-fehér: ha a munkavállaló szabadon tölthetné ezt az időt, más a megítélés, mint ha kötve van a helyszínhez. Az ügyben a bíróság úgy találta, hogy az eredeti keresetből nem derülnek ki elég pontosan a körülmények, ezért újabb vizsgálat szükséges.
HR-szempontból ez az eset emlékeztető arra, hogy az informális elvárások is jogi kötelezettségeket szülhetnek. Ha egy szervezetben bevett szokás, hogy a dolgozók korábban jelennek meg, mint amit az óraütés rögzít, érdemes felülvizsgálni a folyamatokat. A bérszámfejtési kockázatokat nem a tárgyalóteremben, hanem a munkavégzési szabályok átgondolásával kell kezelni.
