A modern munkahelyek egyik legnagyobb paradoxona, hogy minél kevesebb szünetet engednek meg a munkavállalóknak, annál kevésbé teljesítenek jól. Kutatók egyre több bizonyítékot gyűjtenek arról, hogy az agynak rendszeres „üresjáratra" van szüksége ahhoz, hogy valóban csúcsteljesítményt nyújtson. Az állandóan bekapcsolt, mindig elérhető munkakultúra nem hatékonyságot termel – hanem kiégést.
A tudományos háttér egyértelmű: a szünetek alatt aktiválódik az agy ún. default mode networkje, amely a kreatív gondolkodásért, a problémamegoldásért és az információfeldolgozásért felelős. Aki soha nem kapcsol ki, az nemcsak fáradtabb lesz, hanem kevésbé innovatív és döntésképes is. A mikropauzoktól az ebédszünetig, a szabadságtól a hétvégi lekapcsolásig minden regenerációs forma mérhető teljesítménynövekedést hoz – ezt már nem lehet negligálni.
HR-szemszögből ez konkrét szervezeti feladatot jelent. Nem elég szavakban támogatni a work-life balance-t, ha a szervezeti kultúra közben azt jutalmazza, aki hétvégén is válaszol az e-mailekre. A vezetőknek modellértékű viselkedést kell mutatniuk, a HR-eseknek pedig olyan munkarendet és elvárásrendszert kell kialakítaniuk, amely valóban teret ad a regenerációnak. A pihenés beépítése a munkaszervezésbe nem gyengeség – hanem stratégiai befektetés.
