Egy nemrégiben megjelent brit kutatás meglepő ellentmondást tárt fel: a vezetők többsége magabiztosnak érzi magát a neurodiverzitás témájában, ugyanakkor a neurodivergáns csapattagok mindennapi munkavégzéséhez nyújtott tényleges támogatás messze elmarad ettől az önbizalomtól. A szakértelem és a valódi inkluzivitás között tehát komoly szakadék tátong.
Natalie Leister öt konkrét lépést fogalmaz meg a helyzet javítására. Elsőként a tudatosság növelését emeli ki: a vezetőknek meg kell érteniük, hogy a neurodivergencia – legyen szó ADHD-ról, autizmusról vagy diszlexiáról – nem gyengeség, hanem más feldolgozási mód. Ezt követi a személyre szabott munkarendek és kommunikációs formák kialakítása, a pszichológiai biztonság aktív építése, a nyílt párbeszéd kultúrájának megteremtése és a rendszeres, strukturált visszajelzés bevezetése.
HR-szempontból az üzenet egyértelmű: a neurodiverzitás befogadása nem elég deklaráción alapulnia. A szervezeteknek konkrét eszközöket, tréningeket és folyamatokat kell bevezetniük ahhoz, hogy a munkavállalói élmény valóban inkluzív legyen. Azok a cégek, amelyek ezt komolyan veszik, nemcsak etikusabbak, hanem versenyképesebbek is lesznek a tehetségmenedzsment terén.
