A rugalmas munkavégzés elterjedése ellenére a brit munkavállalók közel egyharmada úgy véli, hogy az irodai jelenlét még mindig befolyásolja az előléptetési döntéseket. Egy friss kutatás rámutat arra a paradoxonra, amellyel sok szervezet küzd: miközben a hibrid munkarend hivatalosan egyenlő lehetőségeket ígér, a vezetői döntések valójában továbbra is kedveznek azoknak, akiket „látnak".
A jelenséget proximity biasnak – közelségi torzításnak – hívják, és kutatások szerint különösen erősen érinti a nőket, a gondozói feladatokat ellátókat és azokat, akik földrajzi okok miatt inkább otthonról dolgoznak. A probléma nem az egyéni dolgozókban, hanem a szervezeti kultúrában és a vezetési szemléletben gyökerezik. Ha a teljesítményértékelés nem objektív mutatókon, hanem láthatóságon alapul, az alássa mind a pszichológiai biztonságot, mind a valódi egyenlőséget.
HR-szemszögből ez egyértelműen menedzsmentprobléma, nem munkavállalói probléma. A szervezeteknek felül kell vizsgálniuk előléptetési kritériumaikat, és tudatosan kell képezniük a vezetőket arra, hogy teljesítmény alapján – ne jelenlét alapján – hozzanak döntéseket. A rugalmas munkavégzés csak akkor hoz valódi értéket, ha a karrierlehetőségek is rugalmasan, mindenki számára egyenlően elérhetők.
