Miközben a szervezetek laposítják a hierarchiát és megszüntetik a középvezetői pozíciókat, egy új jelenség erősödik fel: a szupermenedzserek megjelenése. Ezek az első vonalbeli vezetők jóval több beosztottat irányítanak, mint korábban bármikor – az átlagos közvetlen jelentési viszonyok száma az elmúlt években drasztikusan emelkedett. A logika vonzónak tűnik: kevesebb vezető, alacsonyabb fix költségek. A valóság azonban sokkal összetettebb.
A kutatások hét negatív hatást azonosítanak a szupermenedzser-jelenséggel összefüggésben: romlik az egyéni visszajelzés minősége, csökken a pszichológiai biztonság érzete, nő a munkavállalói fluktuáció, emelkedik a vezető kiégési kockázata, lassul a döntéshozatal, gyengül a csapatkohézió, és háttérbe szorul a fejlesztésorientált coaching. A megoldások között szerepel a feladatdelegáció újratervezése, a team lead szerepkörök bevezetése formális vezetői cím nélkül, valamint a menedzseri terhelés rendszeres mérése és korrigálása.
HR-szemszögből a szupermenedzser-trend egy tévesen értelmezett hatékonyságkeresés mellékterméke. A valódi szervezeti hatékonyság nem a vezetői fejek számának csökkentéséből fakad, hanem a jól méretezett, támogatott és felkészített csapatstruktúrákból. A HR feladata, hogy adatokkal mutassa meg: a túlterhelt vezető nem olcsóbb megoldás – csak elodázott szervezeti kockázat.
