Egy ázsiai munkaügyi ügyben a munkáltató térfigyelő kamerás felvételekkel próbálta megdönteni volt alkalmazottja kártérítési igényét. A stratégia részben bevált: a bíróság valóban csökkentette a fizikai sérülésre alapozott kártérítési összeget, mivel a felvételek ellentmondtak a munkavállaló állításainak.
Azonban a munkáltató saját fegyvere fordult ellene. A bíróság ugyanis a felvételeket és az eljárás körülményeit vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy a munkáltató magatartása – beleértve a megfigyelést és az azzal járó nyomást – pszichiátriai károsodást okozott a munkavállalónál. A pszichológiai sérülés jogcímén megítélt kártérítés így kompenzálta a fizikai igény csökkentéséből keletkező különbséget.
HR-szemszögből ez az eset komoly tanulságot hordoz: a munkavállalói megfigyelés jogi és etikai kockázatait nem lehet alábecsülni. A térfigyelés önmagában nem véd meg egy munkáltatót, ha az alkalmazás módja vagy a mögöttes szándék pszichológiai nyomást generál. A szervezeteknek érdemes átgondolniuk, hogy a compliance-célú eszközök hogyan hatnak a pszichológiai biztonságra – mert a bíróságok egyre inkább figyelembe veszik ezt az összefüggést.
