Brit Kolumbiában egy munkáltató szokatlan megállapodást kötött egyik dolgozójával: a felhalmozott túlóra-egyenleget a munkavállaló bolti anyagok vásárlására használhatta fel készpénz helyett. Amikor a munkaviszony véget ért, a cég megpróbálta visszakövetelni ezeket az összegeket, ám a törvényszék nem adott helyt a kérelemnek.
A döntés lényege: a munkabér — beleértve a túlóradíjat — nem váltható fel árura vagy szolgáltatásra a munkavállaló kárára. A brit kolumbiai munkajogi szabályozás egyértelműen rögzíti, hogy a túlóraórákat vagy ki kell fizetni, vagy írott megállapodás alapján szabadidővel kell kompenzálni. Az anyagvásárlási konstrukció egyik feltételnek sem felelt meg, így a visszakövetelési igény jogalap nélküli volt.
HR-szemszögből ez az eset fontos figyelmeztetés: a kreatív kompenzációs megoldások könnyen jogsértővé válhatnak, ha azok a munkavállalói jogokat csorbítják. A HR-szakembereknek mindig írásos, jogilag átvilágított megállapodásokban kell rögzíteni a túlóra-kezelés szabályait, és kerülniük kell az olyan informális cseremegállapodásokat, amelyek a szabályozás megkerülésének tűnhetnek.
