A bérezés nem egyetlen döntés, hanem egy összetett rendszer – és ha bármelyik eleme hiányzik, az egész konstrukció instabillá válik. A Personalwirtschaft elemzése ezt a logikát puzzle-metaforával írja le: nyolc építőkő alkotja a teljes kompenzációs képet, amelyek csak együtt fejtik ki stratégiai hatásukat.
A nyolc elem között szerepel az alapbér, a változó javadalmazás, a juttatások, a nem anyagi elismerés, a teljesítményértékelési rendszer, a belső méltányosság, a piaci versenyképesség és a kommunikáció. A modell lényege, hogy ezek nem egymástól függetlenül működnek: ha például a piaci versenyképesség adott, de a belső igazságosság sérül, a munkavállalói elégedettség és a megtartás egyaránt romlik. A rendszerszintű gondolkodás tehát nem opció, hanem alapkövetelmény.
HR-szemszögből ez a megközelítés különösen időszerű: a tehetségmenedzsment ma már nem nyerhető meg pusztán magasabb alapbérrel. A munkavállalók egyre tudatosabbak, és egyre inkább az összkép – a teljes értékajánlat – alapján döntenek. Azok a szervezetek, amelyek képesek koherensen kommunikálni és működtetni a kompenzációs rendszerüket, hosszú távon versenyelőnyre tesznek szert a munkaerőpiacon.
