Az amerikai munkaerőpiaci biztonsági háló – az állásvesztők segélyrendszere, az átképzési programok, a szociális védőintézkedések – az 1930-as és 1950-es évek ipari logikájára épül. Akkor működött, mert az elbocsátások szezonálisak vagy ciklikusak voltak, és az emberek jellemzően visszatérhettek ugyanolyan típusú munkakörbe. Az AI által vezérelt automatizáció azonban más természetű: strukturális, gyors és széles spektrumú.
A szakértők szerint a kockázat nem a science fiction forgatókönyvekben rejlik, hanem a konkrét, ma is létező trendekben. A fehérgalléros munkakörök – adminisztráció, ügyfélszolgálat, alapszintű elemzés – az első körben érintettek. A segélyrendszer ezekre a munkavállalókra nincs felkészülve: sem időtartamban, sem átképzési kapacitásban, sem az igényjogosultsági szabályok rugalmasságában. Az infrastruktúra létezik, de szétdarabolt és alulfinanszírozott.
HR-szempontból ez egyszerre szisztémás és egyéni felelősség kérdése. A vállalatoknak nem elég csendben leépíteni és továbblépni – a felelős átmenetmenedzsment, az aktív átképzési támogatás és az outplacement programok ma már elvárás, nem extra. Az állami rendszer lassú lesz; a cégeknek és a HR-szakmának kell betölteni azt az űrt, amelyet a szabályozás egyelőre nem tölt be.
