Délkelet-Ázsiában az elmúlt években robbanásszerűen megnőtt a vállalati AI-befektetések volumene – a munkáltatók hatékonysági előnyöket keresnek, és a technológiába öntik a pénzt. Egy új jelentés azonban rámutat a képlet sötét oldalára: miközben az AI-eszközök terjednek, a HR-funkciók fejlesztésébe fektetett forrás messze elmarad a szükségestől.
A kutatás „digitális adónak" nevezi azt a jelenséget, amikor egy szervezet technológiai kapacitása megelőzi az emberi tőkéjét. Ilyenkor az MI-rendszerek nem tudnak teljes potenciáljukon működni, mert a munkavállalók nem kapnak megfelelő képzést, a HR-csapatok nem rendelkeznek a szükséges digitális kompetenciákkal, és a tehetségmenedzsment-folyamatok nem igazodnak az új munkakörülményekhez. A régióban különösen éles a szakadék a technológiai ambíciók és a HR-valóság között.
HR-szempontból a tanulság egyértelmű: az AI-transzformáció nem technológiai projekt, hanem emberi projekt. Ha a szervezet nem fektet párhuzamosan a HR-funkció fejlesztésébe – a toborzástól a képzésen át a munkavállalói élmény digitalizálásáig –, a technológiai beruházás csak részben térül meg. A délkelet-ázsiai példa globális figyelmeztető jel: az emberközpontú HR-stratégia nem választható opció, hanem az AI-siker előfeltétele.
